A kedves/becses/nyájas/tisztelt (megfelelő aláhúzandó) olvasó nyilván nem azért forgatja az újságot, hogy a cikkek szerzőinek sajátos magánügyeiről, legféltettebb titkairól, palástolni szánt félelmeiről olvasson, ezért aki valóban a közügyek szerelmesének gondolja magát, jól teszi, ha az oldal többi írásának pásztázásába kezd. Mert mi az újság ezen aprócska szegletében nem tudjuk nem szóvá tenni afölött érzett fájdalmunkat, hogy a hírszolgáltatás mára pusztán az éber valóság mindennapjairól szól, és ha már a hétköznapi örömök és bosszúságok nem ölthetnek testet az ólombetűkben, nem csodálkozhatunk azon, hogy miért nem olvashatunk rendes tudósításokat az álmainkról. (Arról vitát nyitni, hogy az ólombetű sem ólom már, nem érdemes – ám nem árt a nyelvbűvész Kosztolányira emlékeznünk, aki sejteti, hogy az álom és az ólom szavak talán nem véletlenül csengenek olyan hasonlóan.)
E sorok írója nem egyszer esett kétségbe gyerekkorában, hogy nem tudja megkülönböztetni az álmot az ébrenléttől. Épphogy nyiladozó elméjét csak még inkább kétségbe ejtette annak a ténynek a belátása, hogy semmi valóban kézzelfogható eszköz nincs birtokában e különbségtevés megtételére (talán csak a magába csípés és a józan észbe vetett, mindig bizonytalan bizalom). Gondoljunk csak bele: honnan tudjuk, hogy akivel beszélgetünk, nem mi álmodjuk-e? E sorok írója különösen büszke arra, hogy gyermekkori szorongásainak paranoid logikáját mindenféle irodalmi (vö.: Szabó Lőrinc: Dzsuang Dzsi álma) és filmes (vö.: Eredet) ismeretek előtt sikerült elsajátítania.
Hevenyészett – és korántsem reprezentatív – közvélemény-kutatásunk szerint a leggyakoribb visszatérő rémálmok: a felkészülés nélküli vizsgázás (akár volt, akár nem hasonló éber tapasztalat), a színházi szerepbe való hirtelen beugrás szövegismeret nélkül (attól függetlenül, hogy színész-e az álmodó), az úszóversenyen való haladás nélküli úszás (nyilvánvalóan főleg úszni nem tudó egyéneknél) vagy – vigyázat, a legdurvább álom következik – hosszadalmas és részletgazdag bolyongás középiskolai folyosókon, az érettségiig elérkező időt számolgatva (természetesen a középiskolát végzett egyéneknél). Álmaink és rémálmaink szerkezeti és tartalmi hasonlósága sem nemi, sem kulturális, sem politikai különbségekre nincsen tekintettel. Volnának ennél közösebb ügyeink?
Turi Tímea